Fontos kiindulópont, tisztázni pszihés működésünket. Mitől függ énképünk? Milyen tényezők befolyásolják a világról alkotott képünket, emberi kapcsolatainkat és cselekvéseinket.
Nézzük meg hogyan vélekedett erről Platon:
„I. SZÓKRATÉSZ: Ezután a mi filozófustermészetünket - olyan szempontból, hogy nevelődött-e vagy sem - vesd össze a következő élménnyel. Képzelj el egy föld alatti, barlangszerű szálláson - amelynek bejárata a fény felé tárul, és olyan tág, mint a barlang - embereket, gyerekségüktől fogva lábuknál és nyakuknál megbéklyózva, hogy egy helyen kell ülniük, és csak előre nézhetnek; fejüket a béklyóktól nem tekerhetik körbe: a hátuk mögül, föntről, lobogó tűz világít; e tűz és a béklyózottak között fent út vezet, ennek hosszában alacsony fal épült, mint amilyen a közönség és a bűvészek között lévő kerítés, mikor az utóbbiak csodákat mutogatnak.
GLAUKÓN: Elképzeltem.
SZÓKRATÉSZ: Majd azt is, hogy a kis fal mentén mindenféle holmit hurcolnak úgy, hogy a fal fölé magasuljanak: emberszobrokat, állatok kő és fa képmásait, és amint valószínű, a holmikat hurcolók egy része beszél, a másik meg hallgat.
GLAUKÓN: Titokzatos képről, titokzatos rabokról szólasz!
SZÓKRATÉSZ: Ezek hozzánk hasonlók. Mit gondolsz, az ilyenek önmagukból és egymásból látnak-e valami mást, mint az árnyakat, amelyeket a tűz a barlang szemközti falára vetít?
GLAUKÓN: Hogy is látnának mást, ha fejüket egy életen át mereven kell tartaniuk?
SZÓKRATÉSZ: És mit látnak a mögöttük tovahurcolt holmikból, nem ugyanezt?
GLAUKÓN: De igen.
SZÓKRATÉSZ: És ha társalogni tudnának egymással, mit gondolsz, nem azt neveznék valóságnak, amit látnak?
GLAUKÓN: Szükségképpen.
SZÓKRATÉSZ: És ha börtönük szemközti fala visszhangoznék, és a mögöttük járók egyike megszólalna, mi mást hihetnének, mint hogy az elvonuló árny beszél?
GLAUKÓN: Zeuszra! Mi mást?
SZÓKRATÉSZ: Egyáltalán nem is sejthetik, hogy más is lehet igaz, mint ama holmiknak összképe.
GLAUKÓN: Szükségképpen nem.”
Az idézetből is kitűnik, érzékszerveink határolják be világunkat, azaz látunk, hallunk, tapintunk, szagolunk, ízlelünk, érzékelünk (hideget, meleget, fájdalmat, stb), de mi lehet még, amit nem? Hallásunk behatárolt frekvenciák közé van szorítva, ettől kisseb és nagyobb rezgésszámú tartományok vannak, de számunkra nem léteznek. Látásunk három dimenziót képes megfogni, de van-e ettől több? A nagy kérdés: van-e olyan, számunkra megfoghatatlan „valami”, amire nincs érzékszervünk, nem érzékeljük, de létezik, itt van a környezetünkbe, benne élünk.?
Egy biztos, agyunk, gondolkodásunk adja létezésünket. Érzékszerveinken bejövő információk az agyban, a csodás képalkotóban vállnak valósággá. Azt gondolom, amit nem tudunk érzékelni, amiről nincs bizonyosságunk, azzal kár foglalkozni, hiszen csak teóriákat gyártunk. Ott kell a megoldásokat keresni, ahol tudjuk –elménkben. Természetesen nem kell azt hinni, hogy amiről nincs bizonyosságunk, az nem létezi. Lehet negyedik, sőt ötödik dimenzió, gondoljunk a barlang példára, aki csak árnyat lát a falon egész életében, az két dimenzióban szerez bizonyosságot, de mi látjuk a harmadikat. Ne mondhatjuk, hogy nem lehet egy felsőbb rendű lény (vagy több), csak azért mert nincs bizonyosságunk róla. Sokszor a hit óriási segítség, annak aki hisz, lelki problémák megoldásban is. Azt gondolom, legjobb ha magunkra számítunk, hiszen elménket kell kordába tartani. Gondoljunk az életünk során mennyi állapoton mentünk keresztül. Gyermekként, naivan egész másak voltunk mint tizenévesen, kötődtünk szüleinkhez, lestük minden szavukat, cselekedetüket, próbáltuk utánozni őket. Tinédzserkén el akarunk szakadni, mások akarunk lenni, önmagunk, önállóak. Majd jön a szerelem, amikor önzetlenek, odaadóak vagyunk, szárnyalunk, minden pozitív és szép. Amikor jön egy csalódás, megfordulunk, depresziósak, befordulóak leszünk, minden negatív, ronda a világ. Amikor gyermekeink lesznek, szinte mindenről hajlandóak vagyunk lemondani értük, jön a féltés, az aggódás időszaka. Láttunk már okos embereket szenvedélybeteggé válni, mekkora fordulat ez a gondolkodásukban, egészséges embereket betegé lenni, amikor a dolgok fontossága megváltozik. Öregkorban legtöbben kicsit bezárnak az új dolgok befogadásában, múltban keresik önmagukat. Sok-sok példát lehetne felhozni, lényeg azonban, hogy mindig szerepet játszunk, néha párhuzamosan többet is (lehet valaki egyszerre gyermek – szülő - munkahelyi főnök – házastárs – beosztott – stb. Mindezek a szerepek adják ki a pillanatnyi önmagunkat. Azt látnunk kell, hogy folyamatosan változunk, változnak szerepeink, amik nagyban függenek a ránk ható információ tömegtől.
A környezet hatása negatív irányba is befolyásolhatja tudatunkat. Egy-egy velünk történt esemény zavaros tudati működést is eredményezhet – megijedünk valamitől az utcán – nem merünk egyedül este sétálni, látunk egy filmet, amelyben megtámadnak valakit, egyedül otthon, nem merünk egyedül maradni. Természetesen agyunk degenerált működésének fizikális hatásai is lehetnek, valamilyen fontos, a működéshez szükséges hiány, esetleg sérülés, betegség, stb. , ilyen esetekben nagyon fontos a gyógyszeres kezelés, mert nincs más megoldás.
A külső, nem fizikai hatások által létrejött működési zavar azonban csak az okozó megkeresésével és kitörlésével tüntethető el.
A tudatszerviz módszer nem gyógyító tevékenység, inkább segítés az önálló tudatformáláshoz, egy tréner vezetésével, klub formában sok-sok közös beszélgetésen a cél, a probléma okának feltárása, majd segítés az egyénnek, hogy önmaga uralni tudja tudatát és szépen lassan elfelejtse problémáját.
A fentiekből következik, hogy súlyos pszihés zavarok megszüntetésére ez a módszer alkalmatlan, az orvosi kezelés mellett esetleg szóba jöhet csoportfoglalkozáson való részvétel, de csak a kezelő orvossal történő konzultáció után.
Kiket várunk csoportjainkba? Akik félnek valamitől – állat, tárgy, napszak, esemény, stb, akik nem tudnak megoldani egy vagy több problémájukat – munkahelyi konfliktus, családi problémák, párkapcsolati problémák, sikertelen munkahelykeresés, közlekedési szorongás, stb.